Teszt: Vishu kínai leves
Nem titkolom, szeretem a kínai leveseket (vagy legalábbis amiket annak mondanak), pedig elsőre nem nyerte el a tetszésemet.
De aztán kapott még egy esélyt, ekkor kezdett ízleni. Őszintén már nem emlékszem melyik márkával kezdtem az ismerkedést, de azóta próbáltam a boltokban fellelhető összes márkát kipróbálni, viszont nem készítettem mindegyikről képet, és nem is annyira emlékszem már, hogy melyik milyen volt, így valószínű újra kell kezdenem a tesztelést.
A mai bejegyzésben szereplő márkát most próbáltam először, ráadásul egy olyan helyen találtam meg a Tescóban, ahol addig nem is nézelődtem. Nem értettem miért ott van, de mivel még nem próbáltam, nem volt kérdés, hogy megvegyem-e.
Az ára nagyon kedvező volt, nagyjából 130 Ft. Ennyiért nyilván nem vártam csodát. Kacsa- és tyúkhúslevest választottam, előbbit eddig egyik márkánál sem láttam, így nagyon kíváncsi lettem.
Mivel tudtam, hogy írni fogok róla, tudatosan készítettem és kóstoltam. Már mindkettő elfogyott, így egyszerre írom a véleményemet róluk.
Ez is ugyanazt tartalmazza, mint nagyjából az összes: a tészta, ízesítőpor, és olaj. Az elkészítése is ugyanaz, forró vizet kell ráönteni, majd lefedve hagyni pár percet (mindegyiknek a csomagolása jelzi az elkészülési időt).
Ezek viszonylag hamar elkészülnek, 3-4 perc elég nekik. A tészta szépen megpuhul, az ízesítő könnyen eloszlik.
A kacsás ízben abszolút nem hasonlít a kacsahúslevesre, sőt, még csak nem is mondható finomnak. Többet biztos nem veszem meg.
A tyúkhúsleves viszont már finomabb, nyilván nem hasonlít az íze a házi leveshez, de nem is az a célja. Ezt már biztosan újra fogom vásárolni, tényleg megnyert.

Nincsenek megjegyzések: